Hát elérkezett… A csodák időszaka, a várakozás áldással átlengett időszaka. A karácsony a legek ünnepe. Az év legnagyobb, legjobban várt ünnepe. És manapság talán a leginkább félreértett is. Béke, csönd, nyugalom. Ezt várjuk, hiszen olyan zaklatott év van mögöttünk. 


Ehelyett mintha csak a zúgást, az állandóan, szinte már kellemetlenül villódzó fényeket, a szakadatlan pörgést, tennivalók áradó halmazát érzékelnénk. Kemény, feladatokkal teli időszak ez nőként, anyaként – rengeteg a feladat.

A kisgyermekes anyukák tudják, miről szól a fáma: részt kell venni a kötelező adventi vásárokon, süteményt sütni az iskola, óvoda javára, készülni a karácsonyi műsorra, szépen feldíszíteni a házat, hogy a csemete és a család lelke is jól érezze magát az ünnepi „előadáson”. Intézni illik a Mikulást, lehetőleg minél pompásabb legyen a nagy öreg érkezése, és legyen tele a puttonya. A gyerekekkel illik kimenni az adventi rendezvényekre, hiszen a néplegenda szerint csak ott tudják magukba szívni a hagyományt és építeni a közösséget.
Készíteni kell az ünnepi asztalt, roskadjon a hűtő, a polc, és még nem is beszéltünk az ajándékvásárlásról. Sokakban felrémlenek most a hullámzó tömegek a boltokban, a kétségbeesett keresés majd szorongás: mit vegyünk a száz éve nem látott unokatestvér gyerekeinek, minek örülne a rokon, ki tudom -e elégíteni a saját gyermekem egyre inkább növekvő kommersz igényeit – hiszen hiába neveljük megelégedésre, értékekre – a divatot az iskola, a barátok diktálják.
A minap egy közös függönyvarrás közben nagyanyánkkal beszélgettem a régmúlt idők ünnepeiről. A mama a második világégés alatt volt gyermek – amikor a Mikulás mindössze egy diót hozott a szegény családok gyermekeinek. Ezzel szemben az én szekrényem mélyén már vagy kilónyi ajándék, édesség, inovatívan kreált adventi naptár csücsül. Villognak a csilli-villi fények az ablakban, kint hullani kezd az első hó, a Youtube ontja rám a karácsonyi zenéket – számba veszem a hétvégi teendőket: x számú karácsonyi vásár, takarítás, munka, lakásdíszítés, sütemények kipróbálása, karácsonyi fotózásra való felkészülés…Nagyanyám öreg kezei szántják, simogatják az új függönyt, zakatol az öreg varrógép. Jó otthon, nyugalomban ebben a percben, és hirtelen azt kívánom, bárcsak egy dióba lehetne zárni az ünnepet.


Szomolai Andrea
Femine Fortis – Erős Nők – elnökségi tag