Femine Fortis szabadegyetem. Fotó: Neszméri Tünde, Szomolai Andrea

A Femine Fortis (Erős Nők) szervezet Pozsonyvezekényen tartotta éves szabadegyetemét november 25-én.
A tanácskozáson és a kreatív vitákkal kibővített előadásokon azok a nők vettek részt, akik sokat tesznek a közösségért, a felvidéki élet szervezéséért és lendületben tartásáért.

Az előadások során szó esett a nők oktatásban és nevelésben betöltött szerepéről, az önkormányzatok élén álló polgármester-asszonyok munkájának összeegyeztetéséről a családi élettel, valamint az égető megoldást követelő bérszakadék kérdéséről. A végső következtetés még mindig az, hogy a nőkre egyre inkább nyomás nehezedik mind szakmailag, mind a családi életben, többségében erőn felül teljesítenek, fizetésük és társadalmi megbecsültségük az esetek nagy többségében azonban még mindig csak töredéke a férfiakénak.

Női példaképek

Azon vagyunk, hogy erős női példaképeket tudjunk megmutatni. Ezen a vonalon állítottuk össze a szabadegyetem témáját is, olyan előadókat hívtunk, akik magas szintű szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek, és emberi arcukat is meg tudják mutatni a többiek előtt. Elsősorban azt kell már tudatosítani, hogy egy többszörösen leterhelt nőnek nem szégyen segítséget kérnie, és elfogadnia azt”

– hangsúlyozta Zupko Marika, a szabadegyetem főszervezője – Az idei téma a „nők a társadalomban” kérdéseit járja körbe. Azért is, mert éppen választások után vagyunk, és több nő maradt vagy került polgármesteri vagy megyei képviselői szerepbe a felvidéki magyar közéleti szereplők közül is.

Femine Fortis szabadegyetem. Fotó: Neszméri Tünde, Szomolai Andrea

A nők rálátása a politikai, társadalmi kérdésekre mindig más. Ami a közéletet, politikát illeti, tudjuk, hogy egy elférfiasodott szakmáról van szó. Például a Csemadok elnökségben a 11 tagból is csak 3-an vagyunk nők. Ez azt mutatja, hogy a felső vezetésben nagyon kevés nő vállal szerepet, bár lenne rá igény. A nők nem szeretik a vitás helyzeteket, kerülik ezeket, és inkább a hangyamunkát végzik el. Sokszor a vezető pozícióban lévő nők is ezt teszik, és erre fel kell hívni a figyelmet”

– mondta a Femine Fortis elnöke, Neszméri Tünde.

Nehezek a mindennapok

A női polgármestereket méltón képviselte előadóként Nádszeg vezetője, Kacz Éva, aki nyíltan mesélt arról, milyen kihívásokkal állította szembe a vezetői pozíciója az egész családjukat. Fontosnak tartotta kendőzetlenül beszélni arról is, hogy egy örökbefogadott kisfiúval alkotnak családot. Hangsúlyozta, hogy egy közéletben aktívan dolgozó nő élete örök lelkiismeretfurdalás, hiszen valahonnan mindig el kell lopni az időt.

„Egyébként nem igaz, hogy egyenjogúság van. Egy nőnek a vezető pozícióért sokkal keményebben kell dolgoznia, mint egy férfinak” – magyarázta Kacz Éva, aki több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Faluvezetői feladata előtt az oktatásügyi minisztérium honosítási ügyosztályának osztályvezetője volt.

Nőként mindenhol

A Femine Fortis szabadegyetemén Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke is elismerte a nők helyzete sokszor nehezebb, mint a férfiaké, bizony ahhoz is szükség van a nőre, a családanyára, a vállalkozást irányító asszonyra, hogy ő nyugodtan dolgozni tudjon a pártvezetésben. Első előadóként Battyhany-Schmidt Margó tartott online előadást Hugonnay Vilmáról, az első magyar orvosnőről. Nő és pedagógus – kihívás a mindennapokban volt a címe Kiss Beáta oktatásügyi szakember előadásának, amelyben megerősített a közhiedelmet, hogy a tanári szakma szinte teljesen elnőiesedett, a társadalmi megbecsültség azonban a minimum szint alatt van. Miközben

ezek a tanárnők erőn felül, rengeteg szerepben teljesítenek szolgálatot szinte a létminimum összegét keresve csak ezzel. Vészesen közel áll a szakma szinte minden képviselője a kiégéshez.

Bérszakadék

A nők bérezése – jogosultság és valóság címmel tartott panelbeszélgetést Bauer Edit szociológus. Az európai statisztikák szerint nagyjából 60 év múlva szűnhet meg a bérszakadék, világszinten nagyjából kétszáz év, ha a mostani tendenciák maradnak fenn. A szakmai napon részt vett a vezekényi alapiskola igazgatója, Karácsony Ildikó is, aki nagy örömmel számolt be a kisiskola sikerének részleteiről. Élménybeszámolót tartott a múlt héten Dortmundban megrendezésre került robotika világbajnokságról, amelyen a vezekényi gyerekek világszinten a 44. helyre, a nagyszerű középkategóriába jutottak.

Forrás: ma7